Utószó

A 2019. május 26-i Európai parlamenti választás jóval több meglepetést okozott a hazai politikai életben, mint az egy évvel korábbi országgyűlési választások. A választói részvétel lényegesen meghaladta a korábbi arányokat és a várakozásokat, a mandátumok pártok közötti megoszlása pedig minden előzetes prognózistól eltért. A Fidesz 13 helye az EP-ben nagyon sok, de kevesebb, mint amire számított. A kormányoldal és az ellenzék osztozása a szavazati arányokon összességében alig változott, ám az ellenzéki oldal lényegesen átrendeződött. Megerősödött a balközép Demokratikus Koalíció és a várakozásokat jóval felülmúlta a szabadelvű, európai orientációjú Momentum. Ezek a pártok új esélyekkel vághatnak neki az európai politizálásnak és az őszi önkormányzati választási küzdelemnek. A Jobbik térvesztésével pedig töredezni látszik a NER-t működtető Orbáni politikai konstrukció, a „centrális erőtér”.

Az Európai Parlament egészét tekintve is fontos változás körvonalazódik. A néppárti és a szocialista pártcsalád immár nem éri el együttesen a többséget, ezért legalább egy harmadik ( liberális vagy zöld) erőre is szükség lesz ahhoz, hogy érvényes döntések szülessenek, például az Európai Bizottság összetételének vagy az új hétéves uniós költségvetésnek a jóváhagyását illetően. Az európai együttműködést bíráló és bomlasztó, szélsőséges pártok növelték ugyan a szavazataikat, de nem váltak olyan meghatározó erővé, amelynek támogatására rászorulnának a konföderatív Európát építeni akarók.

A „Csend és kiáltás” című vitairattal a V21 csoport a mai hazai állapotainkról kívánt képet adni. Három évtizeddel a rendszerváltozás után megállapítottuk: nem ide indultunk, egészen másfajta világba készültünk. Magyarország ismét visszahanyatlott a nyugati felzárkózás meredek útján, amelyen a lengyelekkel együtt elsőnek indultunk el. Két évtizeddel később ugyanez a két ország torpant meg először és kezdett visszacsúszni oda, ahonnan kiszabadultunk: a hatalmi önkény és a zűrzavaros keleti viszonyok világába.

Mi az oka annak, hogy Orbán Viktor itthon tartós támogatói blokkra tud támaszkodni, miközben folyamatosan gyengíti, sőt felszámolja a demokratikus intézményeket, demagógiával és a keleti zsarnokoktól ellesett módon kormányozza az országot? Mind többen tapasztaljuk, hogy társadalmunk nagy rendszerei – az oktatás, az egészségügy, az önkormányzatok stb. – leromlanak, külföldön pedig a legfontosabb partnereink és szövetségeseink szemében hiteltelenné válik a kormány és lassan immár Magyarország is. Miért hat az emberekre a valóságtól elrugaszkodott „migránsozás”, a humánus európai értékrendtől idegen gyűlölködés? Miért ismétlik sokan kritika nélkül a Nyugat szidalmazását és követik vakon a „vezért” kockázatos keleti kalandokba?

A válasz a magyarországi polgári fejlődés viszonyainak kialakulatlanságában, valamint a magyar néplélek múltbeli sebeiben keresendő. Ha ezeket nem tárjuk fel és kezeljük megfelelően, akkor a ma kérdéseire sem tudunk jó politikai válaszokat adni. A rendszerváltozás első két évtizede a kétségtelen eredmények mellett sem hozta meg a polgárság kiszélesedését és megerősödését hazánkban. A rendszerváltozást követően a piacgazdaság lassú fejlődése és az igazságtalan elosztási viszonyok az ország társadalmának gyors és nagymértékű kettészakadásához vezettek. Fájó örökségünk a nemzeti szuverenitás évszázados hiánya. Míg más népek megtanultak a saját ügyeikről önállóan és felelősen dönteni, a magyarság kényszerűen arra gyűjtötte az erejét, hogy ellenálljon az aktuális idegen uralomnak, vagy próbálja meg ravaszul kijátszani azt.

Az „orbánizmus” kihasználja a polgári fejlődés társadalmi hiányosságait ahelyett, hogy a történelmi megkésettség pótlásán munkálkodnék. Ez a rendszer elvtelen gazdasági és politikai alkuk sorozatával az uniós fejlesztési források megcsapolásra szerveződött, miközben olyan politikai erőnek hazudja magát, amely megteremti a versenyképes hazai tőkés osztályt és európai függetlenségi harcot folytat. Ma sokak számára kilátástalannak tűnik, hogy ettől a rezsimtől törvényes eszközökkel megszabaduljunk. Mások viszont úgy látják, hogy a külső körülmények változása és a helyét, szerepét meglelő hazai ellenzék nyomása meghozhatja a változást.

Elemzésünk egyik fő következtetése az, hogy hazánk többségének anyagi boldogulása, a javak és jövedelmek igazságosabb elosztása, a társadalmi béke és a hazugságoktól megtisztuló köz- és magánélet csak akkor válhat napi valósággá, ha a hatalmat is európai, demokratikus módon gyakorolják. Hisszük, hogy visszatérhetünk a polgári biztonság és az európai jogállamiság működő, életképes rendjéhez, ennek megvalósításához azonban sokak kemény és elszánt munkájára van szükség. Nem szabad beletörődni abba, hogy a hazug hatalmi érdekekhez való alkalmazkodás kifizetődőbb, mint az igazság keresése és kimondása. Nem szabad hangos vagy néma cinkosként szegődni bármilyen csalárd politikához, becsapni a külföldi támogatókat és befektetőket és sunyin osztozni az ellopott pénzeken. Tudatosítani kell, hogy a magyar nemzeti érdek védelme nem mások gyűlölködő kirekesztését jelenti, akár a szomszéd népekről, akár távoli földrészek lakóiról van szó.

A V21 csoport országos vitára hív minden olyan politikai és érdekképviseleti szervezetet, társadalmi kört és egyesületet, amely a szívén viseli Magyarország sorsát és hajlandó tenni is érte. Olvassák el és beszéljük meg a „Csend és kiáltás” című vitairatban foglalt megállapításokat. Az ország állapotának minél szélesebb körű közös értékelése és a teendők közös kialakítása hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar társadalom a 2019. őszi önkormányzati választásokon a demokrácia irányába mozduljon és megkezdődjék a politikai berendezkedés átalakítása.

 

Budapest, 2019. június hó