„Legyen béke már”
Babits Mihály 1916-ban, a világháború már több millió emberéletet követelő pokla kellős közepén kiáltotta a világba, hogy „legyen béke már! / Legyen vége már!”
Ma, amikor a képernyőn élőben, „real time” látjuk és halljuk, mi történik Ukrajnában, hogy közvetlen szomszédságunkban az orosz agresszor rakétái kórházakat, piacokat, lakásokat rombolnak le, megölve a békés polgárok százait, ezreit, a legtermészetesebb emberi reakció a békevágy. Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a mielőbbi béke kívánatos voltáról az erdélyi Tusnádfürdőn elmondott, világszerte kritizált beszédében. Ezzel minden jóérzésű ember csak egyetérthet, de a magyar miniszterelnök nem szólt arról, hogy milyen feltételek mellett képzeli el a békét. Csak egy olyan megállapodás hozhat tartós békét, amely méltányos, mindkét fél számára elfogadható és nem hordozza magában újabb háborúk csíráit. Az első világháborút lezárók békeszerződések sajnos nem ilyenek voltak.
Érthetetlen, hogy az a magyar politikus, aki szeret hivatkozni a magyar szabadságharcos hagyományokra, aki hírnevét a hazánkat az 1947-es párizsi békeszerződés után több mint negyven éve megszállva tartó szovjet csapatok azonnali távozásának követelésével alapozta meg, aki az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos minden információ birtokában van, hogyan beszélhetett megértéssel a háborút indító orosz politikáról: „Az oroszok egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, a diplomáciában ritka módon ezt még le is írták, és elküldték az amerikaiaknak is, és elküldték a NATO-nak is. […] A nyugatiak ezt az ajánlatot elutasították, tárgyalni sem voltak róla hajlandók.” Az „ajánlat” valójában ultimátum volt: az Egyesült Államok és szövetségesei vállaljanak kötelezettséget, hogy sosem kerülhet sor a NATO további keleti bővítésére, ráadásul vonják vissza a NATO katonai infrastruktúráját az 1997 előtti állapothoz. Ez Közép-Európa, így Magyarország NATO-tagságának kiüresítését, gyakorlatilag a tagság megszüntetését jelentette volna.
A tényekkel ellentétes az állítás, hogy a NATO (amelynek mi is vétójoggal rendelkező tagjai vagyunk) elutasította a kölcsönös bizalom helyreállítását (amit az oroszok 2014 óta tett lépései következetesen ástak alá) és a biztonság erősítését. Stoltenberg főtitkár leszögezte: „A NATO nem köt kompromisszumot a tekintetben, hogy megvédhesse szövetségeseit. És nem köt kompromisszumot a tekintetben sem, hogy az európai országok, köztük Ukrajna a saját útját járhassa” – fogalmazott. „A NATO azonban politikai és gyakorlati szempontból is szoros kapcsolat kialakításában érdekelt Oroszországgal” – tette hozzá a főtitkár, Norvégia korábbi miniszterelnöke.
Nincs ok, magyarázat és mentség Ukrajna megtámadására. Bárminek is nevezi Putyin elnök, ez háború, annak is brutális, a polgári lakosságot nem kímélő válfaja, háborús bűntettekkel tetézve. Ráadásul 1994 decemberében éppen Budapesten vállalt Oroszország is kötelezettséget Ukrajna szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartására.
Azonnal létrejöhetne egy fegyverszünet, ha Oroszország beszüntetné a harci cselekményeket, csapatait visszavonná a 2022. február 24-e után megszállt területekről. A béke megkötéséhez pedig tárgyalni lehetne a vitatott területek státuszáról, akár nemzetközi felügyelet mellett tartott népszavazásról, kölcsönös védnökhatalmi (Schutzmacht) megállapodásról, a nemzeti kisebbségek jogairól, a nyelvük és kultúrájuk megőrzéséhez szükséges eszközökről. Mi, magyarok, szabadságunkért és függetlenségünkért történelmünkben annyi áldozatot vállaló nemzetként, Ukrajna szomszédjaként, az 1990-es években számos területen szorosan együttműködő barátként, az Ukrajna védelmi harcát támogató NATO tagjaként nem szorgalmazhatunk olyan fegyverszünetet és békemegállapodást, ami az agressziót jutalmazza, és ami Ukrajna számára elfogadhatatlan.
A magyar nemzeti érdekeket súlyosan sértené Ukrajna veresége, független állami létének csorbulása, az ismert orosz célok megvalósulása. Tragédia lenne, ha ez a háború megjutalmazná a nemzetközi jog és több nemzetközi szerződés megsértőjét. Ez a nemzetközi rend felbomlását, az erősebb jogának és a dzsungel törvényeinek normává válását eredményezné, káoszhoz és egy új, a korábbinál is veszedelmesebb hidegháborúhoz vezetne. Babits sem ilyen békéért kiáltott: „érctalpait a tipró diadalnak / nem tisztelem én”.
A rendszerváltozáskor megalapozott külpolitika formálóiként és folytatóiként azt várjuk Magyarország jelenlegi kormányától, hogy legyen a NATO és az Európai Unió megbízható tagja, és konstruktívan vegyen részt azokban a közös erőfeszítésekben, amelyeket szövetségeseink Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának megvédése érdekében kifejtenek.
Balázs Péter
Magyarország első EU-biztosa (2004)
a Magyar Köztársaság külügyminisztere (2009–2010)
Jeszenszky Géza
a Magyar Köztársaság külügyminisztere (1990–94)
a Magyar Atlanti Tanács elnöke (1995–1998)
Szent-Iványi István
a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának politikai államtitkára (1994–1997)