Tudatos állami energiapolitika, tudatos és hatékony energiafogyasztás

Holoda Attila

Rezsicsökkentés csak látszólag hasznos, valójában káros mind a fogyasztók, mind a rendszerek fenntarthatósága szempontjából. Paks II jelenlegi formájában és keretei között, a hazai energiapolitika megerőszakolása és feláldozása

 

Az energia nem csupán átszövi mindennapi életünket, de a modern ember és társadalom ma már nem lenne képes a megszokott életvitel és a növekedés alapjául szolgáló energia nélkül létezni sem.


Hazánk közép-alacsonyan ellátott hagyományos energiahordozókból, ez azt jelenti, hogy valamennyi energiatípus (villamos energia, földgáz) esetében jelentős importra szorul, azaz energiaellátási szempontból függő ország, külső források nélkül nem képes az energiaigény kielégítésére. 

Az energia fogyasztókhoz való juttatásának hagyományos értékláncában az energiahordozók kitermelése, a fogyasztói energia előállítása, az egyenlőtlen felhasználási profil miatt annak tárolása, a nagy-, és kisfogyasztói körhöz való eljuttatása (szállítói és elosztói hálózat fenntartása), a nagy-, és kiskereskedelem biztosítása, és a fogyasztói felhasználás mikéntje a meghatározó.

Az energiaellátási értéklánc bármely elemének korlátja, vagy korlátozása kiszolgáltatottá teszi az értékláncban közreműködőket, illetve a véghasználókat egyaránt. A kiszolgáltatottság csökkentése, szabályozása kiemelt feladata az állami energiagazdálkodási és szabályozási felelősségnek, ezt a funkciót kizárólag az állam gyakorolhatja olyan módon, hogy érvényesülhessen az Európa Unió energia ellátásra vonatkozóan kinyilvánított, közös és minden tagállam által deklarált célja: „Fenntartható, biztonságos, megkülönböztetés nélküli és megfizethető energiaellátást biztosítani a fogyasztók számára.”
 

Magyarország 2011. októbere óta rendelkezik egy többszörös szakmai és politikai konszenzussal létrehozott, az Országgyűlés által elfogadott Energiapolitikával, csak a gyakorlati megvalósítás már távolról sem fedi le a konszenzussal kialakított jövőképet, a jelenleg ismert kormányzati intézkedések nemhogy annak megvalósítását céloznák, de 2010-hez képest további energetikai kiszolgáltatottság kialakulásához vezetnek.

Energiahatékonyság, tudatos energiagazdálkodás

A legolcsóbb energia a fel nem használt energia, ezért a legfontosabb célkitűzésnek az energiahatékonyság növelését, a tudatos energiafelhasználást, a hatékony felhasználás eszközeinek bevezetésével, a csökkenő fogyasztói felhasználás elérése. Az energiahatékonysági pályázatok mit sem érnek, ha azokhoz éppen azok a leginkább rászoruló fogyasztói rétegek nem férnek hozzá, akik önerejükből sosem lennének képesek energiahatékonysági intézkedések megvalósítására. Nem a kazánokat, fűtőtesteket kell legelőször kicserélni, ha az épületek energiapazarlása ugyanolyan marad, hanem megszüntetni a felhasznált, kifizetett energia levegőbe engedését. Az épülethatékonyság megteremtésével sokkal több megtakarítás érhető el, mint a rezsicsökkentéssel! Az önkormányzatok és az energiahatékonysági cégek közös részvételével kell épületkorszerűsítési programokat támogatni és megvalósítani, a bonyolult és az egyszerű fogyasztók számára leküzdhetetlen kihívást jelentő pályázatok helyett, közösségi pályázatok kiírásával a lakossági fogyasztók prioritásaival. Az épületek energiahatékonyságának megvalósításával a felhasznált energia drasztikusan csökkenthető, a kisebb energiaigény, kisebb kiszolgáltatottságot, csökkenő energiafüggőséget jelent.

Az energiaforrások nemzetközi elérési útvonalainak további diverzifikációja szükséges!

A korábbi kialakult energiaellátási útvonalak helyett, növelni kell az európai energia infrastruktúrákhoz való hozzáférést, a meglévő diverzifikáltság minden irányban egyforma kapacitást biztosító fejlesztését, mert a piaci forrásokhoz való hozzáférés korlátlansága a legjobb eszköz az energiaigény kielégítésében mind a mai napig meglévő, keleti irányú (elsősorban orosz) kiszolgáltatottság csökkentésére. Nem az lehet a vita tárgya, hogy Déli, vagy Török, vagy éppen Északi Áramlat, netán egy új Nabucco, vagy egy azeri-grúz-román-magyar AGRI vezeték, vagy TAP vezeték, hanem az, hogy az újonnan létrejövő energiaellátási útvonalakhoz való hozzáférésünk egyenlő feltételekkel, transzparens módon biztosított legyen. Az ország pénzügyi lehetőségei nem alkalmasak arra, hogy távvezetékeket önállóan, vagy a hozzánk hasonlóan korlátozott anyagi bázison működő országokkal közösen építsünk, csak azért mert mondjuk az orosz beszállító megsértődik az EU-ra és azt mondja menjünk érte, ha gázra van szükségünk. Egy ilyen vezeték beruházási költsége meghaladja egy új paksi atomerőmű bekerülési költségét, akkor honnan is lehetne erre saját forrásunk?  A piacon nem csak a vevő, de az eladó is kiszolgáltatott lehet, ha a piachoz való hozzáférés szélesebb kör számára biztosítva van. Az eladó is eladni akar, nem igaz, hogy az infrastrukturálisan sokkal alacsonyabb mértékben kiépített távol-keleti piac képes kiváltani az európai piacot számukra. A villamos energiarendszerekhez hasonlóan arra kell törekedni, hogy az ország gázinfrastruktúrája szabadon elérje és minden irányban átjárhatóvá tegye a határkeresztező kapacitásokat, mert a forrásútvonal diverzifikációja növeli az ellátásbiztonságát, csökkenti az egyirányú függőség mértékét.

Rezsicsökkentés csak látszólag hasznos, valójában káros mind a fogyasztók, mind a rendszerek fenntarthatósága szempontjából.

A fogyasztók számára biztosított egyenlő hozzáférés esélye nem egyenlő az egyenlő árakkal. A rezsicsökkentés a teljesen igazságtalan fogyasztói egalizálás sulykolása mellett, az energiatakarékosság ellen hat, mert azt sugallja a fogyasztók számára, hogy a tudatos fogyasztás nem lényeges, a jövedelmeik növelése helyett, államilag szabályozott energiaárakkal fenntartható egy világpiaci tendenciáktól független energia árképzési rendszer, s mert a fogyasztók nem kötik össze a rezsicsökkentést az egyéb adófajták bevezetésével, illetve képtelenek arra, hogy értelmezzenek egy gázszámlát is akár, így elhiszik, hogy nettó megtakarításuk volt a rezsicsökkentés által, holott ez egyáltalán nem igaz! Az közismert tény, hogy a fogyasztók pénzügyi lehetőségei eltérőek, ezért az állam szociális és társadalmi feladata az eltérő pénzügyi lehetőségek miatti fogyasztói rezsimegterhelés mértékének igazságosabbá tétele volna, nem pedig az fogyasztói fizetőképességtől független egyenlő fogyasztói árak politikai alapú bevezetése, a politikai választási csodafegyver, a rezsicsökkentés idealizálása. Igenis különbséget kell tenni a különböző fogyasztói körök részére történő pozitív beavatkozás mértékében, tárgyában és a rászorultság meghatározásában. A hazai fogyasztók 94 %-a kevesebb mint évi 3000 köbméter földgázt, és kevesebb, mint 1200 kWh villamos energiát használ fel. Az ennél többet felhasználó fogyasztói réteg valójában nem foglalkozik a saját energiafelhasználásának mértékével, nem érdekli, hogy a számlája 20, vagy éppen 200 ezer forintot tesz ki. Az ilyen fogyasztó felhasználásának jelentős része nem a napi megélhetést, hanem sokkal inkább a luxusigények kielégítését szolgálja. A fogyasztók energiaellátáshoz való hozzáférésük egyelő esélyének megteremtése csak szociális alapon elképzelhető, és igazságosan csak így megvalósítható. Itt és csak itt van szerepe az állami beavatkozásnak. Minden törekvés, mely az egyenlőséget hangoztatva különbségtétel nélkül kezeli a fogyasztók köreit, igazságtalan, torz és kizárólag politikai célokat szolgál.  Az átlagos családi háztartásoknak ma is éppen úgy 15-18%-át teszi ki az rezsiköltség, mint a rezsicsökkentést megelőzően, azaz valójában nem történt ebben semmilyen előrelépés, a rezsicsapdából nem szabadult ki a fogyasztó, mert az energia ára csökkent ugyan (igaz feleannyira csupán, mint, amit a nemzetközi energiapiac lehetővé tett volna!), de a rendszerhasználati díjak emelkedtek, csak erről senki nem jelez a szép narancssárga kis négyzetben, hogy a megtakarítás mellett, mekkora növekedés sújtotta a fogyasztót. Sőt most januártól a további csökkentés helyett, amit a nemzetközi energiapiacon lezajlott, a rezsicsökkentés 25%-át jelentősen meghaladó energiaár csökkenés régen lehetővé tenne, további áremelkedés zajlott le az energia árában, amit persze a fogyasztó azért nem fog észrevenni, mert a karbantartásra, rendszerfenntartásra fordítható elismert költségeket éppen ennyivel csökkentette az energiahivatal. És ez nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy kormányzati körökhöz túlságosan is közelálló Mészáros Lőrincz, ezúttal az energiatermelésbe vásárolta be magát, a Mátra Erőmű tulajdonának megszerzésével. Ez persze megint okozhatja az energia rendszerek megbízhatóságának, rendelkezésre állásának csökkenését, hiszen a gáz és villamosenergia rendszereken elmaradó karbantartások és fejlesztések, a fogyasztói hozzáférés stabilitását gyengítik. Az elmúlt években, adminisztratív intézkedések hatására, ismételten állami kézbe vont energiacégeket akkor lehet a fogyasztók hasznára működtetni, ha direkt pártállami beavatkozási modellek, és a szocializmusban is csődöt mondott tervgazdálkodás ismételt bevezetése helyett, piaci, jó esetben tőzsdei cégként való működtetésüket kell bevezetni, így a visszaállamosítás valódi hasznosságot ér el.

Ha tetszik, ha nem, a megújuló energiák látványos térhódítása ellenére, a fosszilis energiahordozók még sokáig tartják dominanciájukat az energiatermelésben, akár Európában, akár a világban, Ez a trend a magyar energiatermelésre és felhasználásra is jellemző marad. A hazai energiafelhasználás közel 65 %-a földgázfelhasználást takar, azaz a villamos energia felhasználása jóval kevesebb, mint a földgázfogyasztásból származó energiafelhasználás, ami azt is jelenti egyúttal, hogy a megújuló energiák megállíthatatlannak tűnő térhódítása ellenére, a hazai háztartások  fűtési rendszereinek átállítása megújuló alapú energiára még hosszú éveket vesz igénybe, mert a magyar társadalom pénzügyi lehetőségei nem teszik lehetővé a földgázra épülő rendszerek kiváltását villamos energiára. Erős túlzás, sőt inkább szürrealizmusnak mondanám tehát abban hinni, hogy teljesen kiválthatók a meglévő fosszilis és nukleáris energiarendszerek, a megújuló energiával. A távhő rendszerek korszerűsítésével, illetve a kapcsolt termelésű villamos energia/hőtermelés kombinált előállításának térhódításával lehet igazi lehetőség arra, hogy a megújuló energiatermelés egyre nagyobb hányadát tudja biztosítani a hazai energiaigénynek. A megújuló energiatermelésnek viszont nem szabad szabályozói eszközökkel megnehezíteni a térnyerését, rá kell bízni a piaci szereplőkre, hogy abban egyre nagyobb mértékben részt vehessenek, nem kizárva abból adminisztratív eszközökkel a szélenergiát sem. Egy az eddigieknél sokkal dinamikusabb, nem a statisztikai adatok újszerű számításával, hanem az abszolút hozzájárulásban is növekvő megújuló részaránnyal kell egyre nagyobb teret engedni a megújuló energiáknak. Felül kell vizsgálni a jelenleg politikai tabunak számító vízenergia kihasználásának lehetőségeit, a környezetvédelmi aggályokra történő adekvát válaszok megadásával és ennek fényében újszerű megoldások kidolgozásával. Hatalmas mennyiségű energiapotenciálban van a hazai folyókban, ezt kár lenne egy rosszul értelmezett környezetmegóvási megfontolásból teljesen veszni hagyni! A hazai geotermikus potenciál alkalmas lehet mind a távhő rendszerek kiegészítésére, a gázfűtés részbeni, vagy helyenként tejes kiváltására, és vannak olyan geotermikus készletek, melyek lehetővé tehetik a villamos energiatermelésben való geotermikus részvételt is. Ehhez olyan ösztönző rendszert kell szabályozói szinten kialakítani, mely lehetővé teszi a földtani kockázatok kezelhetőségének, ésszerű tartományon belül történő tartását, a javarészt fejlesztési fázisban járó geotermikus villamos energiatermelés serkentését és motiválását. A jelenlegi METÁR rendszer valamennyi elemét kiszámíthatóvá és átláthatóvá kell tenni, nem szabad hagyni benne olyan szubjektív mérlegelési és ösztönzési elemeket, mely bizonyos piaci szereplőket másokkal szemben előnytelenül kiemelkedő helyzetbe hozhat. Az általános versenyképességi korlátok mesterséges fenntartása az energiapiacon épp úgy kerülendő, mint a gazdasági élet valamennyi területén. Az új technológiák kidolgozásában és elterjesztésében az ahhoz értő szakmai egyesületeket és szakmai érdekvédelmi szervezeteket éppen úgy be kell vonni, ahogyan erre szüksége lenne az gazdaság más területén is. A szakmai szervezeteket partnerként és nem valamilyen egyéni érdek hordozójaként kell kezelni, csakis segítségükkel  lehet olyan társadalmi konszenzussal kialakított energiapolitikánk, ahogy azt az eredeti szándék szerint kellett volna megvalósítani.

 

Paks II jelenlegi formájában és keretei között, a hazai energiapolitika megerőszakolása és feláldozása

A 2011-ben elfogadott „Energiapolitika 2030” című országgyűlési határozat, egy jól átlátható struktúrával rendelkező, a megújuló részarányt tekintve korszerűen növekvő, ám a hazai gazdasági és társadalmi realitásokat figyelembe vevő energiamix kialakításával számolt. A zöld-szén-atom hármas energiamixen belül kialakításra tervezett egyensúly drasztikus felbomlását és gyakorlatilag ellehetetlenítését jelentette a szakmai és társadalmi konszenzust nélkülöző, 2014-es politikai döntés a Paks II erőmű megépítéséről. Még a szakmát is meglepő gyors döntés mögött olyan, jól beazonosíthatóan, de teljes körűen nem ismert, sőt titkosítással elrejtett politikai és szűkkört érintő gazdasági érdekek álltak, melyek nem is próbáltak meg szakmailag alapos és megvitatható válaszokat adni. Komoly kétségek merültek fel több területen is, amikre a mai napig nem született érdemi válasz, a „minden rendben lesz, csak bízzátok ránk” kormányzati kommunikációs kliséken túl, így környezetvédelmi (Duna vízhozama és hőmérséklet változásai), földtani (a jól és régóta ismert tektonikai repedéshálózat jelenléte a beruházás környezetében), gazdasági-megtérülési (olyan piaci előre jelzésekkel és villamos energiaárakkal számol a kormány anyaga, melyet senki, sehol nem tudott megerősíteni), üzleti rugalmassági (két hatalmas méretű, ezáltal üzemeltetésében rugalmatlan 1200 MW-os blokk, kisebb teljesítményű blokkok helyett), nukleáris biztonsági és hosszútávú üzemeltetési kérdések (a folyamatos technológiai fejlődéssel nem számol a beruházás, nem esik szó rövid és hosszútávú fűtőelem elhelyezésről), a kivitelezésben való hazai részvételre vonatkozó ellentmondó nyilatkozatok (valójában magyar köntösbe bújtatott  orosz cégek alkalmazása, illetve nyugat-európai beszállítók megjelenése várható, de érdemi lépés nem történt a hazai beszállítók felkészítésében). 


A fentieken túl, egy ilyen méretű, államilag garantált energetikai beruházás, nyilvánvalóan piacra lépési prioritásokkal fogja a hazai piacot uralni, így eleve kérdésessé teheti más energetikai területeken (megújuló, fosszilis, stb.) szükséges energetikai beruházások megtérülését és részvételét.

 
Összességében belátható, hogy a Paks II-ről hozott kormánydöntés idő előtti; versenyjogi szempontból átláthatatlan; gazdasági megtérülési számításai több, mint kérdőjelesek; a finanszírozás feltétel rendszerei kifejezetten előnytelenek; a szakmai-környezetvédelmi, nukleáris biztonsági és versenypiaci kérdések megválaszolatlanok maradtak. 

Az erőműre vonatkozó döntést fel kell függeszteni, a beruházást le kell állítani! A teljes erőműpótlási koncepciót át kell dolgozni, valamennyi felmerülő kérdésre választ kell kidolgozni a szakmai szervezetekkel, és a társadalom érintett stakeholdereivel közös társadalmi és szakmai viták keretében. Amíg a beruházás az eredeti döntés szerint folytatódik, addig a viták okafogyottak, utólagosak és a valódi válaszok helyett, egy már elindított processzre való hivatkozással bármikor szőnyeg alá söpörhetők.