Antall József és a nép

Szerző: Jeszenszky Géza
A cikk a Népszava 1997. december 11-i számában jelent meg

Készítette: Péter Antall - Antall-család archívum [Antall family's archives], CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=41218305

Antall József 1990 elején

Négy éve, hogy a halálos kór legyőzte azt az elszánt és bátor férfit, aki az 1990 szép emlékű tavaszán tartott szabad választások nyomán a csődbe jutott ország vezetését elvállalta. Sok ezer régi tanítványa, széles baráti köre, a történész-kollégák, muzeológusok, orvosok úgy ismerték őt, mint egy kivételes műveltségű, közvetlen modorú, önzetlenül segítőkész és remek humorú embert. Politikustársait - ellenfeleit is beleértve! - lenyűgözte mint a parlamentáris demokrácia helyreállításában és megszilárdításában kulcsszerepet vivő, korrekt és jellemes államférfi. De azok közül, akik csak a képernyőn vagy újságtudósításokban találkoztak a Miniszterelnökkel, sokan megközelíthetetlennek, az átlagembertől és gondjaitól távol állónak hitték őt, s még annak a sugalmazásnak is hitelt adtak, hogy gőgös, aki a valós problémákkal kevéssé foglalkozik. Mégis az igazságot, hogy Antall József a népből származó, a népet alaposan ismerő és őszintén szerető, politikai munkásságával és egész életével a nemzet javát szolgáló ember volt, halála pillanatában és a temetéskor százezrek érezték meg.

            Noha a történeti igazság kereséséről sosem szabad lemondani, ma nem azt tartom a legfontosabbnak, hogy most hogyan emlékeznek rá vissza a magyarok milliói, itthon és határainkon kívül. Ma elsősorban azért kell fölidézni személyét és politikai céljait, hogy a reménytelenség és a napi súlyos gondok közepette, az erkölcstelenség, a korrupció tobzódása idején a biztos iránytűt és erkölcsi értékrendet nem találó magyar társadalom lásson maga előtt példát, találjon biztatást: a rendszerváltozás és a piacgazdaság nem jár törvényszerűen együtt a rossz, a bűn térnyerésével, volt, van és lesz jó szándék, becsület és tisztesség a politikai életben is.

 

            Antall József a Dunántúl szívéből, a Veszprém megyei Somló környékén mezőgazdasággal, szőlőműveléssel foglalkozó népből származott. A síkságból imponálóan kimagasló hegyet körülvevő kis falvakban, "Somlójenőtől Orosziig szinte minden temetőben nyugszik valakim," mondta 1991. június 30-án, a szovjet megszállás végét köszöntő örömünnepre Somlóvásárhelyen összesereglő földijeinek. Mindig különös melegséggel és büszkeséggel beszélt katonáskodó és gazdálkodó őseiről és gyermekkori falusi emlékeiről. […]

            Mindig voltak "népbarátok," akik talán őszintén hirdették elkötelezettségüket, de a népet, annak gondolkodását és vágyait nem ismerték. Voltak "népboldogítók," akik erőszakkal, börtönnel, kivégzésekkel próbálták társadalomszervezési kísérleteiket a gyakorlatba átültetni. Antall József semmilyen cél érdekében nem volt hajlandó letérni a törvényesség útjáról és ezt a törvénytelenség évtizedei után próbálta általános normává tenni. Népbarátsága nem elméleti volt, ő belülről ismerte a falvak és a külvárosok életét. Pestújhelyen, a szerény jövedelmű tisztviselők, kereskedők és szakképzett munkások által lakott vidékies városban született és élt 13 éves koráig. A vakációkat azonban a Somlón, a présházban és a hegy lábánál fekvő falvakban töltötte. Gyermekként ismerte meg a föld, a gazdálkodás fáradságos örömeit és a természet kiszámíthatatlanságából adódó bajokat. A falusi gyerekekkel játszott, hallgatta az öreg parasztok elbeszéléseit, tanulta meg becsülni bölcsességüket, emberségüket. Ezért értette meg annyira a népből jött írók, szociográfusok mondanivalóját is. Nem könyvekből, az állatkertből vagy lóversenyeken ismerte meg a munka világát, az élet realitásait, az ember és az állat közötti kapcsolatot, hanem közvetlen tapasztalat útján. Így lett szakavatott író mezőgazdasági kérdésekben is, így lett állatbarát, lószakértő. Azért tudott nekünk, egykori középiskolás diákjainak olyan melegséggel és hitelesen beszélni a kétkezi dolgozó emberek életéről, mert személyesen ismerte "azokat az egykori bölcs gazdákat, akik munka után, itt a somlói présházakban pihenve-beszélgetve többet tudtak a világról, mint sok tanult ember." Akik ott voltak azon a júniusi ünnepen, hat és fél év után ma is emlegetik, hogyan köszöntötte a Miniszterelnök a gyermekkori játszótársakat és felidézik meleg szavait. "Én még hallhattam tőlük, hogy milyen világ Amerika, mert volt olyan közöttük, aki megjárta New Yorkot, Washingtont, de Budapesten még nem volt, mert arra még nem akadt dolga. Azok, akik átkeltek az óceánon, vagy dolgoztak Nyugat-Európában, tudták, hogy mit jelent a világ élvonala. Akik a háború után élve visszatérhettek a frontról vagy a fogságból, azok elmondták, hogy milyen a kolhozban az élet, hogyan gazdálkodnak tőlünk keletre."

 

            Miniszterelnökként is gyakran szólt az élő történelem fontosságáról, arról, hogy mennyit tanulhatunk az előttünk járó nemzedékek tapasztalataiból. "Szeretném a lelkére kötni az öregeknek: élményeiket, családi történetüket és emlékeiket adják tovább a gyermekeiknek, unokáiknak! Felhívom az unokák figyelmét arra, ne higgyék, hogy azok az elesett öregemberek, akik esetleg betegségükben néha már terhesek számukra, ne tudnának nekik újat mondani. Csak legyen türelmük őket megkérdezni, meghallgatni, és meg fogják tudni, hogy mit jelent a hétköznapok igaz magyar történelme, az egyszerű magyarok millióinak története; hogyan élték meg a múltat, a harctereket, a háború utáni időket, a Rákosi-rendszert, a Kádár-rendszert. És akkor majd megértik egymást a nemzedékek, akkor meg fogják érteni azt, mit jelent a történelmi, politikai és családi folytonosság. Enélkül nincs magyar nemzet! Ha megszakad az emlékezés, akkor nem fogunk összetartozni, nem tudunk erőt meríteni a múltból ahhoz, hogy a jelen nehézségeit át tudjuk élni." (1991. jún. 30.) "Ostoba ember az, aki azt hiszi, hogy a múltba nézés a jelen elhanyagolása és a jövőbe tekintés elmulasztása. Múlt nélkül nincs jövő..." (1993. augusztus 20.)

 

            Sokan tényleg azt hitték, hogy Antall József a múltban élő ember volt, aki a XIX. század szép eszméivel, a Horthy-korszak "keresztény, nemzeti" retorikájával próbálta kihúzni a kátyúból az ország szekerét. Aki "Kádár népéről" azt hitte, hogy "Kossuth népe." Sajnálom, hogy nem hallották meg szavaiban a posztkommunista társadalom bajait ismerő, a mindennapi élet megpróbáltatásait minden eszközzel enyhíteni akaró, igazi néppárti politikust. Nemcsak a "pizsamás interjúban" tudta megmutatni emberi arcát és azt, hogy együtt érez a haza minden polgárával, azokkal is, akik politikailag más oldalon állnak. Az 1990. szeptemberi önkormányzati választások előtt a TV által készített, de - a mai kormány lehengerlő média-jelenlétére gondolva még hihetetlenebb! - akkor sugárzásra nem került interjúban meggyőző szavakkal vallott arról, mennyire tisztában van a nép nehéz helyzetével, hogyan igyekszik enyhíteni a sok évtizedes rossz gazdaságpolitikából eredő, de az átalakulás nyomán még súlyosabban érzékelt terheken. Maga az 1990. május 22-én  az Országgyűlésnek beterjesztett kormányprogramban sem üres frázis volt a négy alapelv, a szabadság, a népfelség, a gazdasági fordulat és az európaiság. Antall tudatosan vetette el a "sokkterápia" programját, mert az ország fejlettsége, az emberek tűrőképessége, a szociális védőháló hiánya miatt a fokozatos, szakaszokra bontott átalakulással igyekezett megteremteni "az évtized közepére várható erőteljes fellendülés előfeltételeit." A Szovjetunió akkor még nem látható politikai és gazdasági széthullása, az évtized elején jelentkező nyugati gazdasági visszaesés és a délszláv válság nehezítette és késleltette a várt eredmények megszületését, de a koncepció helyességét, "néppártiságát" aligha lehet kétségbe vonni.

 

            Magam is úgy gondolom, nem a szavak számítanak, hanem a tettek. Egy Osskó Juditnak adott interjúban szólt erről a Miniszterelnök. "Ha az embert nagy önuralomra nevelik és nagyon erős tartást plántálnak belé gyerekkorban, ez azzal is jár, hogy sokan azt hiszik, merev és érzéketlen. Pedig Apám nagyon mély emberi és szociális magatartást is nevelt belém, amit nem kívül kell viselni. [...] Az emberek iránti elkötelezettséget, a szegényekkel való együttérzést és az azokért való cselekedeteket abban is érvényre kell juttatni, hogy az ember megtesz mindent, amit csak tud." Antall sok tette közül hadd említsem, amire már alig emlékszünk, hogy 1990-ben a munkaügynek nem volt önálló gazdája. Antall hozta létre (újra) a Munkaügyi Minisztériumot és szorgalmazta a munkaadók és munkavállalók intézményes érdekegyeztetését - ami a "szocializmus" évtizedeiben legfeljebb papíron létezett. Antall nem kegyként, nem alamizsna-szerűen akart segíteni az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került honfitársain. A polgárosodásban, a középrétegek megerősödésében látta a demokrácia biztosítékát és a gazdasági fölemelkedés kulcsát. A nyugati minta nyomán olyan középosztály kialakulását próbálta elősegíteni, "amelybe éppen úgy beletartoznak a kistulajdonosok, mint a szakmunkások, a jól képzett 'farmerek', mint az orvosok, tanárok, éppen úgy a vállalkozók, mint a tudományos emberek." (Beszélgetése Gyurkovics Tiborral, 1991.) Ma ettől messzebb vagyunk, mint Antall halálakor voltunk, de a program aktuálisabb, mint valaha. Ez adja a legjobb (talán az egyetlen) esélyt arra, hogy a magyarság öntudatos nemzetként ismét fölzárkózzék a minőségi életet és az emberi méltóságot legsikeresebben megvalósító országok sorába. Az oda vezető ajtót Antall József nyitotta ki.